Történetem közel 11évre nyúlik vissza.
18évesen ismertem meg a második barátomat, azonnal fülig szerelmes lettem mikor megtudtam hogy ő súlyos beteg, crohn colicitisz ulcerosa nevű betegsége van ( vékony vastag bél gyulladása)
Betegséggel tulajdonképpen nincsen bajom, a probléma ott kezdődik hogy vegetatív idegrendszere is érintett így sajnos azon felül hogy bél beteg amit még el viselne az ember még agresszív is.
Amikor megismertem a páromat első nyaraláson, ahol a szüleivel voltam, és vele, dühöngő rohamot kapott mert magamra zártam a mellékhelység ajtaját(talán érthető okból)
Akkor ütni verni kezdte az ajtót, hogy neki volt egy barátnője aki titkolózott, és ne merjem bezárni a többé az ajtót hajnal kettőkor fogta magát és felhozott pestre üvöltött minden ok nélkül bármit mondtak neki a szülei is.
Ekkor még nem tudtam mi van csak pislogtam, másnap elhagyott majd két nap után könyörgött de ö szeret és fogadjam vissza. Én buta naiv voltam visszafogadtam. Majd jött közel 2hónap amíg úgy ahogy nyugi volt, aztán volt olyan is hogy megpróbált segiteni de vagy lesérült vagy megütötte magát, és mindig órdított velem is és bárkivel aki őt szabályozni, vagy kontrolálni akarta. Mikor nem volt a bojlerban víz önkényesen elkezdett csapkodni majd azzal fenyegetett hogy ha elállom az útját kapuval együtt elgázol úgy ugrottam félre, ebben az állapotában mondhattam bármit olyan mint aki nem hall! Másnap felhívott bocsánatot kért. Már kezdet gyanús lenni a dolog hogy valami nem stimmel ez nem lehet egy emberi viselkedésnél normális.
Majd hajnalok hajnalán kaptam egy smst, hogy az Erzsébet korházban kezelik gyógyszer túl adagolás miatt, akkor ápoltam én is és a szülei is hogy mielőbb felépüljön. De ezek után újra közel kerültünk egymáshoz mert szeretetre vágytam és kialakult bennem is egy fajta függőség legalábbis szerintem mert annyira másnak akartam látni a helyzetet !
Ilyen huzavonákkal teltek az évek s bár megpróbáltunk egymással szakítani valahogy sosem ment ha ő akart akkor én nem akartam, ha én akartam vele szakítani akkor pedíg ellenőrizgetett van-e valakim.
Volt hogy szem és fültanúi voltak emberek szomszédok a dolgoknak amiket mondott vagy csinált velem sőt a saját szüleink is. Volt hogy másodállásban dolgoztam és megkértem hogy csak jöjjön ki elém mert félek egyedül hazamenni alig két kilométerre eső megállóba, és mivel fáradt voltam, hiába szólt én megfeledkeztem arról hogy a gyógyszerei a kocsiban maradtak, fogta először letörte a tükröt kormánykapcsolót, csak néztem. Majd ököllel ütötte az üveget. Ekkor beültem a kocsimba és ahogy tudtam hazajöttem.
Persze pár nap múlva újra bocsánatért könyörgött. Megint megbocsátottam, bár mindenki mondta hogy hiba volt.
Viharosan telt pár nap után sajnos meghalt édesapám, szükségem lett volna arra hogy mellettem legyen mint ami elvárható egy akkor 7éves kapcsolat után, de közölte hogy nem jár temetésre.
Mondtam kisebb gondom is nagyobb ennél nem törődtem vele, majd újra megjelent, kedveskedett elvitt kirándulni rengeteg helyet bejártunk közösen, ami nagyon szép volt itt Magyarországon belül.
Aztán valahogy egy nyugodt vasárnapi nap feküdtem és én pedíg idegösszeroppanást kaptam. Voltam rengeteg vizsgálaton de nem sikerült megtalálni mi bajom. Mentő vitt el mert szédültem forgott velem a világ…Egy hétig voltam kórházban akkor persze aggódott értem .Majd pedig az alap betegsége miatt ő is sűrűn volt korházban évente kétszer egészen tavaly ellőttig amíg meg nem műtötték, elég komoly műtét eltávolították a vékony bél egy nagy részét majd a vastagból is.
Akkor azt hittük rendben megy minden ápoltam gondoztam cseréltem amit ilyenkor kell! Vér széklet, nem egy szép betegség de én amikor megismertem vállaltam, mert szerettem és nem tudom megmondani miért.Napersze mikor felépült otthagyott. A korházakban amelyikekben már kezelték őt mindenhol engem igazoltak az orvosok hogy afiunak néha pánikrohama is van és üldözési mániája.Meg minden miatt stresszel,és persze ha valami nem úgy van ahogy ő szeretné akkor tör zúz.
Az édesannya is megmondta fejezzük be ezt a kapcsolatot amíg tragédia nem lesz.
Az egyik délután anyukája hívta őt enni de ő csak internetezett tovább még hosszú percekig mikor az anyukája kimondta a száján megint hogy fiam gyere enni ő fogta a monitort és főldhöz vágta.
Vagy egyik délután szólt az anyukája és akkor pedig ököllel kiütötte az üveg ajtót.
Vagy éppen csak szólt neki hogy tegyen rendet akkor éppen a szólás miatt földhöz vágta a kezében levő tányért tálcástól. Másnap úgy tett mintha mi sem történt volna.
Vagy volt hogy ott laktam 4hónapot nála és azért mert nem csuktam le a tusfürdőnek a tetejét hozzám vágta.
Vagy éppen késtem a munka után 5percet és felpofozott.
Vagy egy szilveszteren pedig fogta és álba vágott mert azt hitte hogy én más férfira gondolok!
Úgy estem össze mint egy darab rongy. Akkor megint mosoly szünet volt.
Alig fél éve én elköltöztem anyukámmal, egy nyugodt kedves kis házba. Mivel az említett fiúval alig csak négy hónapot tudtam együtt lakni az agressziv viselkedése miatt .
. Nem sok sikerrel de mivel 3havonta az elmúlt 10év alatt mindig szakítottunk az utolsó 2évben társkeresőztem találtam is egy olyan embert akivel rövid ideig 2hónapot voltam, de közben is fenyegetőzött ,és végül elérte hogy olyan stresszben tart érzelmileg vagy éppen családomat fenyegetve hogy visszamentem hozzá. Azt mondta ha nem veszem fel a telefont akkor ide jön vagy a családomat kezdi el zaklatni hívogatni.
Vagy annyi nekem beveri a képem, stb…
Mivel túl nyomás volt rajta ezért beláthatta, hogy pszihológust kell felkeresnie de ő csak gyógyszert írt fel neki a beszélgetéseken nem tudom el merte e mondani miket művelt velem. Állítólag még fél évet kell szedni ezt a gyógyszert és fokozatosan leállni róla.
Most úgy ahogy türhetően viselkedik de most már abban az időszakban vagyok hogy családot és gyermeket szeretnék még talán abban sem vagyok biztos hogy lehetne-e egészséges közös gyerekünk.
ezért most nem mondhatom meg neki hogy vége mert most minden rendben van közöttünk, kivéve hogy ugyanolyan türelmetlen és tiszteletlen velem. Azt is meg mondta hogy mi összetartozunk.
Szeretnék ezzel a régi kapcsolatommal szakítani illetve anélkül szakítani hogy bármi bajom essék, mivel amikor ő dühöng akkor olyan mint akinél a függönyt lehúzták és nincs ember aki ilyenkor hatna rá, mint ahogy néhány példát le is írtam a sokból.. Még érzem hogy lelkileg valamiért nem tudom miért függök tőle mert nagyon szerettem vagy őt vagy azt amit látni szerettem volna benne. Hogyan tudnék elszakadni tőle érzelmileg anélkül hogy ne kelljen bujkálnom vagy félnem?Az ilyen emberekkel mi a teendő?
Szeretnék végre rettegés nélkül boldog lenni!