Álmomban halott voltam. Buliztam és ittam más holt lelkekkel, egész jól éreztük magunkat, áramoltunk egyik helyről a másikra, le a földre és föl a levegőbe.
Aztán jött a hajnal, elkezdett felkelni a nap. Ekkor már egyedül voltam, és valami erős késztetést éreztem, hogy a felkelő nap felé áramoljak. Így hát elindultam a napba.
A nap egészen pici volt a horizonton, egy kis golyó. Aztán egy hatalmas korong, ami sokkal nagyobb volt a napnál, beúszott elé. Ez volt a mérgező hold. Zöldesfekete hideg korong, olyan volt, mint egy kígyó szeme, beárnyékolta a földet, csak a horizont maradt égő vörös.
Riadalom támadt a lelkekben, én is féltem. De ekkor a nap hátulról áttörte a mérgező holdat, hatalmas robajjal, füsttel, izzó forrósággal. Mintha egy tüzes ököl törte volna át hátulról, a mérgező hold cserepekre tört, és leesett az égről.
A robaj, a por, az izzás még nagyobb lett, olyan volt, mint egy tüzes homokvihar a sivatagban, rengett a föld. A horizont közepén, a poron és füstön át újra feltűnt a nap. Újra elkezdtem felé áramolni, de ekkor már felém is áramlott energia a napból. Ez az energia aztán testet öltött, és az Apokalipszis egyik lovasa (talán a háború vagy hódítás) tartott felém egy vörös Hayabusa nyergében. Ahogy jött felém nagyon félelmetes volt, de mégsem féltem. Azt éreztem, hogy ez nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete...