Alapítói üzenet
Hat éve kezdtem az elakadásaimról írni.
Igen, először név és arc nélkül.
Ezek az oldalak azért létesülnek, mert azt tanultam, hogy
1. kibillenni nem szégyen, vállalható, hiszen normális és emberi
2. sőt, példa másoknak, ha magamat vállalni bátran merem
3. a megosztott válság nem gyengeség, hanem lehetőség
4. elfogadást, erőt, támaszt tudunk így adni egymásnak
-
Szabad idegen emberektől kérdezni, szabad arc nélkül, szabad interneten keresztül – másrészt: fontos nem beleragadni.
Saját tapasztalatom, hogy az idegenek felé megkezdett önfelvállalás hozott megértéseket, és önelfogadást, amivel fokozatosan tudtam aztán már a közvetlen környezetem jelentette kihívásokkal is szemebnézni – változtatni.
-
Tapasztalatom, hogy minél inkább képes magát mutatni az ember a világban, annál inkább Ura annak ami vele és körülötte történik.
Ezért tehát arra ösztönözlek, hogy próbáld ki, mi lesz, ha ezeken az oldalakon a Számodra most vállalható legőszintébb módon mutatod magad!
-
Nem, nem lehet vele visszaélni.
Gondolj bele...
... a titkok kimondása az egyetlen valódi biztonság.
: )
-
Alább egy előadás az én személyes utam egy részéről:
Az előadás a TEDx Danubia rendezvényen hangzott el.
2010. szeptember 24.
Hálás vagyok, hogy ott lehettem!
: )
Barátsággal,
Joós István

- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
since 2009 – Nyugodtan másold részben vagy akár egészben, semmilyen jogot nem tartok fenn.